Gyakran Ismételt Kérdések
Mi a különbség egy szakvélemény, kiviteli terv, engedélyezési terv, bejelentési terv között? Mikor melyikre van szükség?
A statikai szakvélemény egy írásos dokumentáció egy meglévő épület vagy szerkezeti elem állapotának vizsgálatáról, átalakítási lehetőségének szerkezeti vonatkozásairól vagy terhelhetőségének meghatározásáról. Itt kulcs fogalmak az írásos és a meglévő. Ez elsősorban a megrendelőnek készül, hogy tudja, milyen lehetőségei vannak, milyen irányba célszerű elindulni. Új, épülni készülő szerkezetekről vagy szerkezeti részekről, épület bővítésekről tervek készülnek. A tervezés, tervek részben írásos (műszaki leírás, stb.) részben rajzi munkarészekből állnak. Több szakági tervből is állhatnak, egyrészt az építész tervekből (a köznyelv ezt érti "terv" alatt), másrészt statikai tervekből illetve egyéb (gépész, elektromos, stb. tervekből is). 2017. január 1. óta a 300 m2 alatti épületek esetében egyszerű bejelentési eljárásról beszélünk. Ebben az esetben a hatósági eljáráshoz építész tervekre van szükség, valamint - bizonyos törvényben meghatározott esetekben - statikai kiviteli tervekre (a legtöbb esetben ez a monolit vasbeton szerkezeteket és az 5,4 m fesztávolságot meghaladó szerkezeteket jelenti). 300 m2 felett a régi engedélyezési eljárást kell lefolytatni, melynek tartalma az építész terveken felül (ezek hasonló tartalommal készülnek, mint a bejelentési terv esetében) statikai tervfejezetre van szükség. Ez nem kiviteli terv, ez egy műszaki leírást és egy igazoló számítást tartalmaz arról, hogy az épület tervezett formában szerkezeti értelemben megvalósítható. Ezután a tervfejezet után külön van még egy kiviteli tervfázis (tartószerkezeti oldalról részletes rajzi mellékletekkel, építész oldalról csomóponti kidolgozásokkal, nyílászáró, korlát, stb. konszignációkkal).
Ebből következik, ha Ön egyszerű bejelentési eljáráshoz szeretne statikai munkarészt, akkor nem szakvéleményre van szüksége, nem engedélyezési tervre, hanem statikai kiviteli tervre az építész tervek mellé.
Mennyibe kerül a szakvélemény?
Az egyszerű szakvélemény díja (ingatlanvásárlás előtti, egy darab falbontásról vagy átalakításról készülő vagy repedésekről készülő) Budapest és Pest megye nagy részén bruttó 120.000 Ft. Egyéb helyszínek esetében tekintse meg díjzónáinkat.
Hogyan történik a díj kifizetése?
A díjat a helyszíni kiszállás alkalmával kell fizetni munkatársunknak.
Utalással lehet fizetni?
Természetesen igen. Ekkor díjbekérőt állítunk ki, mely alapján az utalást el tudja indítani, majd a díj beérkezését követően állítjuk ki a számlát, illetve az időpont egyeztetés is ekkor történik. A díj beérkezése előtt ebben az esetben nincs lehetőség időpont egyeztetésre.
Mikor van szükségem egyszerű szakvéleményre?
Egyszerű szakvéleményeket jellemzően az alábbi témákban készítünk: ingatlanvásárlás előtt (vevői vagy eladói oldalról); tetőtér beépítés szerkezeti megvalósíthatóságáról; épületkárosodások, repedések kialakulásának okáról és javítási módjairól; falbontások és kiváltások lehetőségeiről illetve egyéb tervezett átalakítási munkálatokról; napelem telepítésekről; sírbolt újraváltásához szükséges vizsgálatok esetében.
Miben különbözik az egyszerű szakvélemény egy komplex vagy összetett szakvéleménytől?
Az egyszerű szakvélemény, ahogyan a neve is mutatja, egy adott témában készül (pl. házvásárlás előtt). Ezt az adott témát járja körül szerkezeti oldalról. Amennyiben az ingatlan vásárlást kombináljuk pl. azzal, hogy szeretnénk napelemet is telepíteni rá később, vagy falakat szeretnénk bontani (esetleg több teherhordó falazat is szóba kerül), akkor már részletesebb vizsgálatokra van szükség, mely kilép az egyszerű szakvélemény kereteiből, "összetettebbé" válik. Így ezeket már összetett vagy komplex szakvéleménynek hívjuk.
Készítenek feltárásokat?
Kisebb feltárásokat kollégáink el tudnak készíteni (melyek elvégezhetők egy kőműves kalapáccsal vagy egy vésővel), azonban nagyobb feltárásokra sajnos nincs apparátusunk. Alap feltárását, esetleg nagyobb födém feltárást - előre vagy utólag - minden esetben megrendelőinktől kérünk, mely után adott esetben újra megtekintjük a szerkezeteket.
Mit kell vigyek a helyszíni szemlére?
Amennyiben a lakásról, épületről rendelkezésre állnak tervek (alaprajzok, metszetek), azt minden esetben kérjük hozza magával. Az eredeti tervek mindig a legjobbak, nem baj, hogy már besárgult. Falbontások előtt kisebb feltárásokat szoktunk készíteni a falazat és a mennyezet határán, ezért kőműves kalapács mindig van kollégáinknál, de létrát nem tudunk vinni, így ezt kérjük biztosítani.
Mire kell odafigyelnem a helyszíni szemle előtt, hogyan készítsem elő a helyszínt?
A helyszínnek könnyen megközelíthetőnek kell lennie. Nem mindig tudunk sportos kollégát küldeni, aki fel tud mászni bárhová, így a biztonságos, könnyű megközelíthetőség nagyon fontos! A kollégának joga van visszautasítani pl. a padlástérbe való feljutást, ha az nem közelíthető meg biztonságosan (székre támasztott székről, szekrény tetejéről, stb. nem tudunk padlásra menni). Ha külső oldalról is szeretnénk megnézni az épületet, illetve pl. repedések szemrevételezésénél szükség van rá, akkor a kertből a gazt, elburjánzott növényzetet előzetesen célszerű eltávolítani. Liánvágó, kisbalta, láncfűrész nincs kollégáinknál. A repedések szélességének megméréséhez a repedésekhez közel kell menni, tehát ha pl. szekrény háta mögött van, a szekrényt előzetesen el kell húzni.
Nagyon szeretjük az állatokat, de a kíváncsi kutyák és háziállatok zavarhatják kollégáinkat a felmérési munka során. Kérjük, kollégáink helyszínen tartózkodása alatt zárják el a háziállatokat!
Szóbeli szaktanácsadást is vállalnak?
Nem. Mind a magunk mind pedig ügyfeleink védelme érdekében kizárólag írásos szakvéleményeket készítünk. A korrekt szakmai felelősségvállalás is ezt követeli meg tőlünk.
Mikor engedélyköteles egy beavatkozás?
Az engedélykötelességről szóló cikkünket ide kattintva tekintheti meg.
Soha nem csináltam még ilyet, mi a menete egy statikus szakvélemény elkészíttetésének?
A megrendelését a honalunkon található űrlapon keresztül vagy telefonos megkeresés útján tudja leadni nekünk. Az űrlap kitöltését követő munkanapon (esetleg még aznap) kollégánk felkeresi telefonon, és megbeszéli Önnel a részleteket, tájékoztatja minden lényeges tudnivalóról. Amikor megbeszélik a helyszíni szemle időpontját, az bekerül céges naptárunkba, és előző nap munkatársaink között kiosztásra kerül, ki hova fog menni aznap. Ön erről kapni fog előző nap délután egy SMS-t, melyben látni fogja, ki fog Önhöz érkezni (telefonos elérhetőségével), és mikor. Ha nem kap SMS-t vagy más időpont szerepel benne, mint amit megbeszélt telefonos ügyintézőnkkel, kérjük jelezze! A helyszíni szemle 30-60 percet vesz igénybe, néha többet is. Ez mindig a vizsgálandó szerkezetek komplikáltságától függ. A helyszínen kollégáink mindenről tájékoztatják, megbeszélik a felmerülő kérdéseket. Nyugodtan kérdezzen tőlük, nincs rossz kérdés! A szemle végén kollégáink felveszik az adatokat (kire szóljon az anyag, számlázási adatok, stb.), majd elrendezik az anyagiakat, melyről átvételi elismervényt kap. A számlát belsős számlázó kollégáink készítik el a megadott adatok alapján, és küldik ki elektronikusan. A kész anyag a megbeszélt határidőn belül elkészül, majd elküldjük Önnek e-mailen és igény esetén postán is. Amennyiben a munkák elvégzéséhez kivitelezőre is szüksége van, Partnerlistánkban megtalálja őket.
Mi van, ha nem megvalósítható az elképzelésem? Jogom van-e követelni a megvalósítást a statikustól?
Nincs. Természetesen ügyfélközpontúak vagyunk és próbálunk segíteni minden helyzetben. De vannak olyan esetek vagy extrém ötletek, melynek biztonságos megvalósíthatóságáról nem vagyunk meggyőződve illetve egyszerűen nem megvalósítható ügyfelünk elképzelése. Vagy bármely más szakmai írott vagy íratlan szabály, kódex miatt nem megyünk bele bizonyos szituációkba. Ezt mindig megpróbáljuk leszűrni már a telefonos megkeresések alkalmával, de elképzelhető, hogy csak a helyszínen derül ki. Ebben az esetben csak a kiszállási díjat szoktuk elkérni ügyfeleinktől, esetleg kompromisszumos megoldást javaslunk nekik, ha az még belefér az elképzeléseikbe.
Nedvességmérést önálló tevékenységként is készítenek?
Nem, a nedvességmérést ügyfélkérés alapján, kizárólag kiegészítő szolgáltatásként végezzük statikai szakvéleményeink mellé.
Hétvégén is vállalnak felmérést?
Igen, azonban a hétvégi munkavégzés feláras szolgáltatás (ld. Tervezési díjak), kizárólag azon ügyfeleink részére, akik ezt igénylik. Mivel alapesetben hétvégén mi sem dolgozunk, kérjük, hogy hétvégi kiszállási lehetőségekről és időpontokról kollégáinknál érdeklődjenek.
Utólagosan, a helyszíni szemlét követően lehet még kérdésem?
Természetesen, sőt mindenben megpróbálunk segíteni, de alapvetően a díjak a helyszíni szemlén megszerzett információk alapján megírt szakértői állásfoglalások és szakvélemények díját tartalmazzák. Ez azt jelenti, hogy ha olyan kérdés merül fel utólag, melynek megválaszolásához nem rendelkezünk elegendő információval, mert nem azt a kérdéskört mértük fel a helyszínen, akkor új kiszállást és új szakvéleményt kell készítenünk, melynek díja megegyezik az eredeti szakvélemény díjával.
Ott kell lennem a helyszíni felméréskor? Kinek kell még ott lennie?
Alapvetően a megbízónak ott kellene lennie, hiszen ő tudja, milyen kérdésekre szeretné megkapni a választ, de előfordulnak olyan esetek (pl. külföldön élők esetében), amikor nem tud az ügyfél személyesen jelen lenni. Ilyenkor mindig egyedileg járunk el. Ingatlan vásárlás esetén az ingatlan tulajdonosának vagy meghatalmazottjának (pl. ingatlan referens) ott kell lennie. Ha egyikük sincs, akkor írásos hozzájárulásra van szükség, hogy az ingatlanba bemehetünk, azt felmérhetjük és fotódokumentációt készíthetünk róla.
Készítenek fotókat is?
Igen, minden helyszíni szemlét fotókkal dokumentálunk, melytől egyetlen esetben térünk csak el, ha az ingatlan eladója ehhez nem járul hozzá (megjegyezzük, hogy ebben az esetben az effajta eladói hozzáállás eleve gyanúra adhat okot).
Tovább értékesíthetem a szakvéleményt vagy tervet? Eladhatom más érdeklődőknek?
Nem. A szakvéleményeket és terveket védi a szerzői jog, melyeket kizárólag a megrendelő használhat fel, és csak arra a célra, melyre az készült. Harmadik személynek tovább értékesíteni, átadni kizárólag a szerző írásos engedélyével lehet.
Mi van akkor, ha több épület is van a telken? A díj akkor is vonatkozik rá?
A díjaink egy darab épületre vonatkoznak. Több épület vizsgálata esetén a díjak a darabszámmal felszorzásra kerülnek. Kérjük jelezze előre, ha több épületet is szeretne megvizsgáltatni, elkerülve ezzel a helyszínen a kellemetlen helyzeteket.
Lemondhatom a leadott megrendelést?
Természetesen van rá mód, azonban az időpontot legalább 24 órával a kiszállás időpontját megelőzően kérjük lemondani, hogy időpontjainkat át tudjuk szervezni, illetve a lemondott időpont helyére másikat tudjunk beszervezni. Amennyiben a lemondás nem történik meg legalább 24 órával a kiszállást megelőzően, úgy a teljes díj kiszámlázásra kerülhet.